Beküldte Berta Tamás On Tuesday, December 4, 2012, 6:44 PM ban Wasicuya krónikái


Bámulom a tüzet. A száraz ágakkal etetett lángok tánca szinte megbabonázza az ember tekintetét. Néha roppan a fa, ilyenkor szikrák szöknek fel és megkezdik rövid légi útjukat, még ki nem alszanak. Mint sok emberi élet múltban. A fellobbanó tűz emberek ezreit repítette a magasba, világítottak mint megannyi csillag, aztán hamar kihunytak. Már a nevükre sem emlékszem. Pedig engem is hogy fűtött a szabadság ígérete. Most parázs sincs a lelkemben. Tíz éve taposták el. De ugyan sok vagy kevés ez az idő. Egy biztos, akkor még fekete volt a hajam és a fogaim is megvoltak mind. Igaz azok nem az öregség miatt hullottak ki.
Akárhogy is most itt ülök ötöd magammal a tűznél, és tulajdonképpen örülnöm kellene a sorsomnak, hiszen nem éhezek és melegszem. Mellettem a Kutyapecér törölgeti a bajuszát. De nem azért hogy tisztább legyen az a szőrzet, inkább zsírosabb a kezétől. Elég mosdatlan fickó, csodálom is hogy bír el kutyákkal, hiszen azok általában nem szeretik a büdös embereket. De neki van valami titka amivel megszelídíti a legvadabb ebeket is. Bár egyszer azt mondta, hogy muszáj nekik, mert egyébként fejszét kapnak a szemük közé. A tűz túloldalán lévők bizony nem szeretik a szagát, azért kell mellém ülnie. Mivel én csak tanyás vagyok és nem ülhetek közéjük, el kell viselnem a Kutyaütő gusztustalanságait. Itt mindenkinek meg van a feladata és így a saját helye is. A Vezér az aki eldönti mikor mennek és maradnak. Ő választja ki azt is, hogy hová. Az osztozást is meghatározza, kinek mikor mi jár. Drága cifraszűrben jár, két pisztolya és egy karabélya is elfér alatta. Még van egy nagyon szép réz fokosa a csendesebb munkához.

SDC10016.JPG



Betyártűz


Fontos ember még a Lovas, hiszen ő ért legjobban a nemes állatokhoz. Kiválasztja melyiket érdemes elhozni, tudja mennyiért lehet eladni és gondozza is őket. Képes átbélyegezni a lopott lovat. Van mikor még a ló fogát is kifehéríti, hogy jobban elkeljen a vásárban. De a Lövőt is igen megbecsülik, sokszor múlik rajta, hogy élve megússzák ha ellenállásba ütköznek. Mesterien kell bánnia a fegyverrel. Az én feladatomnál még a Kutyapecéré is fontosabb, hiszen ő némítja el az ebeket, nehogy elárulják az érkezésüket idő előtt. Nekem mint tanyásnak, a legfontosabb dolgom a búvóhely biztosítása. Hiszen nem tudnánk gyorsan elrejtőzni az üldözők elöl, ha nem lenne előre kinézett és biztonságos őrzött hely ahol rajtunk kívül nem jár senki. Ezenkívül főzök és ha éppen van, a jószágot is etetem. Ez azért alakult így mivel én nem szeretnék olyan munkákban részt venni mint a többiek. Legfeljebb ha nyulat ütök, vagy őzet hurkolok, ha ínséges időben egyéb nem akadna a fazékba. Most például halászlét főztem, abból amit a Mélyérben tapogatóztam. Elégedett is volt mindenki. Ettől függetlenül csak a Kutyapecér cimborál velem. Nem is vágyok a társágukra, csak a kényszerűség tart össze velük. Igazából pedig elkényelmesedtem. Keveset kell tennem érte és mindig meg van a betevő. Ez meg is látszik rajtam. Ami sohasem volt rám jellemző, pocakot eresztettem az utóbbi egy két évben.
Gondolataimból a Kutyapecér hangos böfögése zökkent ki. Olyan a lehelete, hogy kénytelen vagyok a fejem is elfordítani, pedig már elég edzett vagyok a szagokat illetően. A Vezér kiveszi a dohányos zacskóját a szűr ujjából és a kalapja mellé tűzött pipáért nyúl. A tinó herezacskójából készült dohánytartó száját kinyitja és tartalmából a pipába tömköd egy keveset. Van mellé tűzszerszáma is, amit most nem vesz elő, inkább a tűzből kihúzott parázsló ággal könnyedén meggyújtja a füstölni valót. Hogy jól parázsoljon, kettőt hármat nagyot szív a pipa szopókáján. Az ágat visszatolja a tűzbe. Ilyenkor mindenki hallgat, mert a pipázás szent dolog. Az illetlenséget a fokosával torolná meg a Vezér. Ha majd Ő megszólal és kérdez, lehet csak válaszolni. De ez csak akkor történik, ha van valamilyen fontos dologot meg kell vitatni. Ilyenkor is csak addig tart a beszélgetés ameddig ki nem alszik a pipa. És hogy felesleges szó ne essék, a Vezér sokáig szívja, csak ha már éppen egy kicsi dohány van hátra szólal meg. Most is így történik.
Kevesen vagyunk a holnapi munkához, ezt én is tudom, de a Kapcabetyárt nem szívesen látom!
És a Lovasra néz. Aki egy kis gondolkozás után válaszol.
Úgy ám! A bárónak és a kocsisának fegyvere is van és a vadőre is vele lehet. A Kujtorgó elmondása szerint vigyáznak a pénzre amit külhonból hoz haza. Kutyapecérnek tudnál még fegyvert adni, meg nekem is a karikás mellé. Viszont a Tanyásnak csak nyúlütőbotja van. Na meg nyúl szíve, vetette oda kajánul a Kutyapecér. De mivel senki nem osztotta a derültségét, lefagyott az arcáról vigyor.
Nekem kell a karabély, a pisztolyokat odaadom. Akkor a Lövővel már négyen leszünk fegyveresek. Nem kell a Kapcabetyár.
Most a Lövő szólalt meg.
Miért nem lehet martalék. Hiszen ha hárman lőnek négyre és találnak is, akkor előfordulhat, hogy egyedül marad egyikőnk három emberel szemben. De ha mind a hárman egy emberre, a Kapcabetyárra lőnek, akkor mi négyen maradunk háromra. Úgy tudom a háborúban is így csináltátok.
Állítólag a Vezér Rózsa Sándor bandájában volt a szabadságharc ideje alatt. Biztosat nem tudni, mert nem beszédes ember, ami volt elmúlt, azt többé nem kell emlegetni.
Nem bíznám rá a kutyámat sem. Egy martaléknak önfeláldozónak kell lennie, mert ha nem teszi a dolgát mind fűbe haraphatunk.
Erre a Kutyaütő válaszolt.
De nem kell ám neki tudni, hogy ő a martalék. Csak úgy kell intézni, a megfelelő időben a megfelelő helyre kerüljön. Egyébként is jobb ha nem kell osztozni vele.
A tűz fölött a Vezér szúrós tekintete szinte felnyársalta a Kutyapecért. Szemeiben visszatükröződő tűz fénye baj jóslóan villogott.
Tudom, a betyárbecsület, de a Kapcás kívülálló, meg nem is igen kedveli senki itt. Miatta nincs már betyártarisznya a szögön, mert azt is elvitte. Hát nem kár érte.
A Vezér hirtelen felpattant, mire a Kutyaütőnek elakadt a szava.
Velünk jön a Kapcabetyár! Mondta a Vezér és lecsapta a pipakupakját.

Megnyugodva taposgatom el a pislákoló parazsat. Nem kell velük mennem. Mióta velük vagyok tartok attól, hogy nem hagynak meg tanyásnak. Hiszen, ha nemet mondanék, lehet menekülnöm kellene. Ahogy kialszik az utolsó parázs is korom sötétség borul a tanyánkra. Itt a szálfaerdőben még a csillagok sem látszanak a fák lombjaitól. A kaliba ajtaját tapogatva keresem meg a fekhelyemet. Nem voltam ám mindig betyár, és most sem önszántamból vagyok. Tíz éve már, hogy nincs más választásom. 1848-ban micsoda hittel indultam neki, hogy most a sorsunkat változtatjuk. És tényleg változott is, rosszabb lett. Előbb a háború valósága döbbentett meg, majd a célba vetett hitem is megingott, hiszen láttam a haza, a nép csak szólamokban fontos. A háború végére már szinte nem is bántam a vereséget. Pedig kellet volna. Mikor hazatértem szülőhelyemre a Feketevárosba csak a tanyánk romjait találtam. Még egy váltás ruhám sem maradt. A honvéd ruhában ténferegtem egymagamban a kihalt tájon. A muskéta és egyéb felszerelés már régen elveszett. Pénzem sem volt, sem ruhára, sem ennivalóra. Pedig abban az időben veszélyes volt egyenruhában kujtorogni. Aki nem volt tiszt azt ugyan nem lőtték le a helyszínen csak ha megpróbált elrejtőzni, szökni, viszont elvitték a császár seregébe. Én ugyan csak azt tudtam mindebből, hogy nem tanácsos összefutni a katonákkal. Életben is úgy maradhattam, hogy a csavargó honvédek számára a tanyasiak raktak ki egy szögre akasztott tarisznyát élelemmel. Egy darab kenyér, hagyma esetleg szalonna volt benne. Kutyaütő erről beszélt mikor a betyártarisznyát említette. Később valóban a sok kujtorgó miatt rakták ki, hogy inkább azt vigye mint a jószágot. A szög amire akasztották volt a betyárszög, erre a kiürült tarisznyát illett visszaakasztani. Kapcabetyár azért kapta a nevét, mert még a kapcát is ellopta. Így a legilletlenebb dolgot szintén elkövette, magával vitte a tarisznyákat. De nekem évekig jelentette az életben maradás lehetőségét a betyártarisznya. Az emberek azonban szegények voltak, és nem mindig került a tarisznyába való. Ezért aztán néha a máséhoz kellet nyúlni. Leginkább a gazdátlan jószágok, hal, vad volt a zsákmányom, házi jószágra nem emeltem kezet. Viszont az uradalom tengerijéből azért sütöttem nyárson, mikor tejes volt. A fogaim egy része ez okból veszett el. No, nem azért, mert kemények voltak szemek, hanem a perzekutorok rajtakaptak.
Megkötöztek és a báró elé vittek. Útközben az egyik perzekutor a puskája tusával az arcomba ütött és vigyorogva kérdezte, hogy ízlik a tengeri. Majd a báró kiszabja rád a büntetést, de addig se nagyon örülj, és még kaptam egy párat. A báró viszont látta, hogy honvédruhában vagyok. Igaz a sújtások már leszakadtak addigra, de így is tudta miért vetemedtem a kukoricájára. A perzekutorokat leteremtette, hogy nem szégyenlik magukat, milyen magyar emberek. Engem pedig megvendégelt. Kérdezett, merre szolgáltam. Ő is elmondta ,a háborúban megsebesült, fogságba is esett. Most is figyelik, nehogy valami rebellis dolgot műveljen. Éppen hogy csak meg tudta tartani a birtokát. Ezért bár szívesen látna hosszabb időre is, de sajnos fél hogy még besúgnák, forradalmárokat rejteget. Pedig dehogy is voltam én forradalmár, még az illúzióim is elszálltak már amivel a háború elején a honvédseregbe vonultam. De megértem a bárót, hiszen családja is földönfutóvá válna, még ha hamis is a vád. Így aztán elbúcsúztam. Ajándékul azért adott egy butella jófajta barackpálinkát is az élelem és ruhák mellé, úgy mond fájdalom díj és gyógyír a kivert fogak miatt. Az még most is meg van.
Szeretném figyelmeztetni a bárót. Mert inkább ő érdemli meg a segítséget, mint ezek a haramiák. De sajnos ez lehetetlen, mert a báró holnap jön haza a tengerentúlról. Az emberei pedig felkötnének, ha nekik próbálnám elmondani. A vadőre kifejezetten vadászik rám, mert tudja, hogy jó néhány őz, nyúl végezte a lábasomban. A hazavezető úton fogják megállítani, hogy az Amerikából hozott értékeitől megszabadítsák. A pontos helyet nem tudom, mert nem avatnak a terveikbe. Ezt is csak a rövid esti beszélgetéseikből tudtam meg. Általában még ennyit sem szoktam tudni. Úgy tesznek, mint a paraszt orvvadászok, a családtagoknak csak annyit mondanak, mikor a vaddal hazatérnek, ezt az erdőben találtam, főzd meg! Így a gyermek sem tud az apjára vallani, ha a perzekutorok kikérdezik. A gyermekeknek amúgy sem mondják meg hogy nyúl, csak hús. No, az éhes gyerekszáj nem is kérdezi, hanem jóízűen megeszi.
Azért abban reménykedek, hogy nem kerül sor a fegyverek használatára, mert amúgy, ha nincs ellenállás nem gyilkolnak feleslegesen a betyárok. Nem mintha emberségesek lennének, korántsem. Hanem a rablás miatt sokkal kisebb erőkkel üldözik őket mint a rablógyilkosságért. Bizony sokáig el lehet garázdálkodni, ha nem folyik vér. De amint valakit lelőnek, agyonütnek, egyből hajsza indul. Már azért is vagyunk az új búvóhelyen, hogy ha szükséges ne keljen azt sietve keresni. Innen a menekülés is ki van már tervezve, arra az esetre, ha ennek a nyomára bukkannának.

SDC10082.JPG



Prédára várva

SDC10025a.JPG



Ide a bugyellárist!

SDC10024.JPG




A zsákmány öröme

 



Késő délután érkeztek meg. Kapcabetyár támogatta be a kalyibába a sebesült Vezért. A Vezér azonnal odahívott. Töltsd meg a fegyvereket! És maga mellé kirakta a pisztolyokat. A Kapcabetyár egyből nyúlt is értük. Megállj! Nem neked mondtam! És megmarkolta a nyomaték kedvéért a fokosát. Te menj ki, kutyának kint a helye! Fel vettem a fegyvereket. A katonaságnál megtanultam hogyan kell bánni velük. Láttam, mindkét pisztoly elvolt sütve. Először kifújtam a csöveket, hogy szelelnek-e.
Ez miatt a gyáva féreg miatt lett végük a többieknek. Nem azt csinálta amit megbeszéltünk. Én is beszereztem egy kis göbecset a vadőr puskájából.
De mégis csak segített visszajutni.
Csak azért mert a bugyelláris itt van a szűröm ujjában. Ha a kezébe kerülnének ezek a pisztolyok, mindkettőnket lelőne.
Közben végezek az egyik pisztoly töltésével. És neki láttok a másiknak.
A Vezér benyúl a szűre alá és előhúz valamit.
Ehhez értesz-e?
És átnyújtja nekem.
Ilyet még nem láttam. Ez valamilyen pisztoly?
Az a fene egye meg! A báró hozta a tengerentúlról. Vagy ötöt, hatot lőtt vele egymás után. A Lovast és a Kutyapecért is kicsinálta.
Hogyan működik?
Forgatom a kezemben. Talán ezeket a lyukakat kell a cső elé fordítgatni. Mindegyikben töltés lehetett. Megpróbálom elfordítani, de nem sikerült. Majd megnézzük, most a sebet kellene megvizsgálni. Az ráér még!
De ha begennyed a seb akkor, majd nem fog.
Ezzel megfogtam a szűrcsatot, kikapcsoltam és lehúztam a szűrt róla. Szúrós tekintettel néz rám a Vezér. A bugyelláris nem érdekel, mondtam és a szűrt félre raktam. Hol van a sebesülés? Felhúzta az ingét. A köldöke mellett volt egy nem túl nagy alig vérző seb. A lábamban is van két göbecs. Nem lehet túl mélyen. De azért ki kell szedni, mert elüszkösödik. Forró víz kell, lemegyek a Tiszára, hozok melegíteni egy kantával. Az egyik pisztolyt vidd magaddal! Nem bízom a Kapcásban.
Az övembe dugom a pisztolyt, és fogtam a kantát elindulok
A Kapcás utánam jön. Nem sok van már neki hátra. Aztán meg nem is tud majd menekülni. Pedig szükség lesz rá, mert biztosan ránk jönnek előbb utóbb. Miért baja esett a bárónak? A bárót úgy fejbe kólintotta a Vezér, hogy biztosan letette a kanalat. A kocsist meg még elsőre lelőtte a Lövő. Csak a vadőr szaladt el, miután kilőtte a puskájából a töltést. Na és hagyjuk magára a Vezért? A fenéket, Nála van a báró pénze. Azért megdolgoztam. De adok belőle neked is, ha segítesz. Ketten elbírunk a Vezérrel. De az a pénz nem az enyém, nem kell! Én nem vagyok Kapcabetyár! De nagyra vagytok magatokkal. Ugyan már, azt gondolod, hogy a Vezér olyan becsületes, szegények pártfogója betyár aki csak szívjóságból mások miatt rabol? Mit gondolsz a cifraszűrre miből van. Nem a gazdagok kincseiből, hanem a szegények jószágaiból. És mérgesen visszakullog a kaliba felé. Belegázolok a sekély vízbe, hogy a tisztább részéből merítsem meg a kantát. Éppen kiemelem, mikor lövés döreje zúg végig az erdőn. Óvatosan megyek vissza a tanyához. Egy fa mögé rejtőzve figyelem, ahogy Kapcás a szűrt kihozza és leteríti a fűre. Lehajol és belenyúl a szűr ujjába. Kihúzza a dohányos készséget, csalódottan nézegeti, majd eldobja az erdő felé. A másik ujjában viszont megtalálja amit keres. El is rejti az inge alá. Visszamegy a kalibába. A karabélyt és azt a furcsa pisztolyt kihozza, vizsgálgatja, majd rádobja őket a szűrre. A következő fordulónál a rézfokost hozza ki és az én butellám. Ezeket is a szűre rakja, majd összehajtogatja a csomagot és elindul az ösvényen amin ide jöttek. Bemegyek a kalibába. A Vezér vérző fejjel fekszik a földön. A fejszecsapás majdnem teljesen levitte az egyik fülét. Előhúzom a pisztolyt az övemből, és utána szaladok a Kapcabetyárnak. Előttem lehet vagy ötven lépésre mikor meglátom. Megállt és előre figyel. Hirtelen a kökényesbe hajítja a szűrt és futni kezd visszafelé. Beugrom a bokrok közé. Biztosan jó oka van rá, hogy visszafelé szalad. Ezért lehúzódok amennyire csak lehet. Mikor elszalad mellettem, látom hogy teljesen kétségbe van esve. Pár pillanat múlva meg is tudom az okát. Katonák szaladnak utána, fegyverrel a kézben. Hatan vannak, de mivel ennyien nem szoktak lenni, rögtön tudom a többiek kint vannak az erdei úton. Bizonyára meghallották a lövést, így fedezték fel a rejtekünket. Lapulok amennyire csak tudok. Már a tanyánál tarthatnak. És valóban lövés dörren, aztán gyorsan egymásután még vagy három. Mintha órákig tartana, sokáig semmi. Csend van. Mozdulni sem merek, még a lélegezni is csak nagyon óvatosan, mintha attól tartanék, hogy meghallják. Aztán egyszer csak vidám beszélgetést hallok Két katona jön vissza a tanya felől. A vállukon három, három puska. Na ezek sem kell már kötél. Csak az a baj, hogy el kell őket cipelni városba, mert saját lábukon már nem jönnek. Á, csak az útig, onnan már majd el viszik szekérrel. A szűrnél megállnak. Kiszedjük a bokorból? Neked kell az a bolhás rongy? Nekem ugyan nem. De hátha van benne valami! Mi lenne csak egy, kis tetű. A rabolt pénzt megtaláltuk az egyiknél. Én meg biztosan nem tépetem meg az egyenruhám a tövisek között, azért a büdös göncért. Nézd csak ide! És lenyúl a bokor tövéhez. Ez egy régi Augustin, még láttam ilyet gyerekkoromban a huszároknál. Nincs töltve, ezzel lőhettek. Akkor nincsenek többen, mert az lőtt aki aki elölünk szaladt. Így hogy ez is meg van, tényleg nem kell tovább keresnünk. A vadőr szerint is ketten voltak akik bevették magukat az erdőbe. Jó, akkor ezt oda kell adni a hadnagyúrnak jelentéskor. Megjelenik a másik négy katona is. Ők a lábuknál fogva húzták a két holt testet. A Vezér mellkasán három golyó ütötte seb is van, a Kapcáson csak egy. Ezek szerint a Vezér még észhez tért, mire a katonák megérkeztek. Az egyik katona nagyot köp. A fene beléjük, de dög nehezek! Elhagyták magukat. Én legszívesebben itt hagynám őket a varjaknak. Gondolj arra, hogy a báró úr milyen bőségesen megvendégel minket, mikor visszavisszük a pénzét! Előbb azért fel kell épüljön, valamelyik gazember jó főbekólintotta. Á, kemény koponyája van! Apám ismerte, együtt harcoltak, mikor megsebesítették a bárót a muszkák. Más földi halandó beadta volna kulcsot már akkor. Ő meg, mire a fogságnak vége lett, már vidáman ült a kocsiba amivel hazahozták.
A katonák tovább fecsegve eltűnnek az ösvényen. Sötétedni kezd, még mindig nem mozdulok, de már nyugodtan pihenek. Türelem a legfontosabb, ha teljes lesz a sötétség, nyugodtan mehetek. Az erdő sötétsége nem félelmetes, az inkább jó barát. Ezt már megtanultam. A sötétben senki nem tud ártani, mert nem láthat. Ha sötétből nézek ki világosabbra, mindent látok, engem viszont senki sem. Így nem elkerülni kell a sötétet, hanem keresni.
Tényleg szúrós ez a kökénybokor. Becsukom a szemem, mert úgy sem látnék semmit, sőt a tenyere is az arcom elé rakom, nehogy kiszúrja a szemem a tövis.. A másik kezemmel tapogatom ki a szűrt. Kihúzom az ösvényre. Az egyik oldalon kibomlott a csomag. Úgy eshetett ki belőle a pisztoly. A karabély, a fokos és a tengerentúlról származó pisztoly meg van. Csodával határos módon a butella nem tört el. Kihúzom a dugót és jólesően kortyolok a pálinkából. A tűzszerszámot is megtaláltam a szűr ujjában. Úgy látszik csak a dohányzacskó nem kellett Kapcásnak. Amíg feküdtem a hideg erdei talajon, kifáztam. Ezért most magamra veszem a szűrt. Elég nehéz ruhadarab, de jó meleg. A tanyánál még magamhoz veszem a fazekam, késem. A kantát összetörték. Eszembe jut, hogy a Lovas itt hagyta a karikását, mert legutóbb a pisztolyt vitte. Leakasztom hát azt is a helyéről. Lemegyek a Tiszára. A hódváraknál van eldugva egy ladik. Az öreg pákásztól lopták, és ide rejtették a meneküléshez. Belepakolok, és csendben átevezek a túloldalra. Ott a Kovácsi erdejében meghúzom magam, míg egy kicsit felejtődnek a betyárhistóriák.

trkp1.jpg

Hozzászólások (0)

Nenm található hozzászólás.